Fiatal éveimben soha nem gondoltam igazán a jelen jelenlétére. Ellenkezőleg, legtöbbször aligha léptem fel ebből a mindent átfogó szerkezetből. Ritkán éltem lelkileg az úgynevezett mostban, és gyakran túlságosan gyakran elvesztem a negatív múltbeli vagy jövőbeli mintákban/forgatókönyvekben. Ezalatt nem voltam tudatában ennek, és így történt, hogy sok negatívumot merítettem a személyes múltamból vagy a jövőmből. Folyamatosan aggódtam a jövőm miatt, féltem, hogy mi jöhet, vagy bűntudatot éreztem bizonyos múltbeli események miatt, a múltbeli eseményeket hibáknak minősítettem, olyan hibáknak, amelyeket ebben az összefüggésben mélyen megbántam.

A jelen – Egy örökké táguló pillanat

Abban az időben egyre inkább elvesztettem magam az ilyen mentális forgatókönyvekben, és hagytam, hogy az elmém/testem/szellem „rendszerem” egyre jobban kibillenjen az egyensúlyból. Egyre több szenvedést szereztem saját mentális képzeletemmel való visszaélésből, és így egyre jobban elveszítettem a kapcsolatot a saját lelki elmémmel. Végül évek teltek el, mire a bátyámmal a spirituális ébredés folyamatában találtuk magunkat. Az első mélyreható önismeret elérte tudatunkat, és onnantól kezdve életünk hirtelen megváltozott. Az első nagy önismeret az volt, hogy a világon senkinek nincs joga vakon megítélni egy másik ember életét vagy gondolatvilágát. Onnantól kezdve minden megváltozott. Az új önismeret/tudat-tágulás alakította életünk további menetét, így a következő napokban/hónapokban/években intenzíven foglalkoztunk spirituális tartalommal. Egy nap újra együtt ültünk a szobámban, és intenzív filozofálás után arra a felismerésre jutottunk, hogy a múlt és a jövő végső soron csak mentális konstrukciók.

A múlt és a jövő kizárólag mentális konstrukciók!!

Ebben az összefüggésben tudatosult bennünk, hogy mindig is a jelenben voltunk, és ez a mindenütt jelenlévő konstrukció végigkíséri az ember egész létezését. Hiszen a múlt és a jövő nem létezik, vagy a múltban vagy a jövőben vagyunk? Persze nem, csak a jelenben vagyunk.

Egy felismerés, amely megváltoztatta az életfelfogásunkat

Ami a múltban történt ezzel kapcsolatban, az most is megtörténik, és ami a jövőben fog történni, az most is megtörténik. Felismertük, hogy a jelen, az úgynevezett most egy örökké terjeszkedő pillanat, ami mindig is volt, van és lesz is. Egyetlen pillanat, amiben mindig is benne voltunk. Ez a pillanat örökké tart, ettől függetlenül mindig is létezett, és örökké létezni fog. Sokan azonban nem a jelenlegi minták alapján cselekszenek, hanem gyakran elvesznek a múlt és a jövő forgatókönyveiben. Ebben az összefüggésben sok szenvedést okoz saját mentális képzeletében, és így elveszíti az egyensúlyát. Ez a mentális bántalmazás a saját 3 dimenziós, energetikailag sűrű, egoista elmédre vezethető vissza. Ez az elme végső soron biztosítja azt, hogy mi, emberek megvalósíthassunk saját elménkben az energetikai sűrűséget vagy negatív állapotokat, olyan pillanatokat, amelyeknek szerkezeti természetükből adódóan alacsony a rezgési frekvenciája. Aki mentálisan a jelenben marad, és nem téved el a múlt vagy a jövő forgatókönyveiben, az a jelen jelenlétéből cselekszik, és ebből a mindig létező forrásból meríthet életenergiát. Ez a mély felismerés akkor napokig foglalkoztatott bennünket. Számomra még úgy tűnt, hogy amikor az unokatestvérem elköltözött, órákon át gondolkodtam ezen az új önismereten.

Tudatalattink mélyreható átprogramozása..!!

De annyira magával ragadott ez a felismerés, hogy aznap nem tudtam másra gondolni. A következő napokban ez a tudás normalizálódott, tudatalattink részévé vált, és mára világképünk szerves részévé vált. Ez persze nem biztosította azt, hogy soha többé ne vesszünk el a fenntartható mentális forgatókönyvekben, de ez az új tudás így is formáló volt, és sokkal könnyebbé tette számunkra az ilyen helyzetek kezelését. Ebben az értelemben maradjatok egészségesek, boldogok és éljetek harmóniában az életet.